Újra 400 forint fölött járt az euró
Miután szinte utolsóként Nagy Márton is belátta, hogy nem reális a kormány által várt gazdasági növekedés, zuhanni kezdett a forint.
Miután szinte utolsóként Nagy Márton is belátta, hogy nem reális a kormány által várt gazdasági növekedés, zuhanni kezdett a forint.
A magasabb inflációhoz magasabb nyugdíjkorrekció is társul, ami így 105 milliárd forintba fog kerülni a költségvetésnek.
Nagy Márton egy háttérbeszélgetésen egy nappal a második negyedéves GDP-adatok közzététele előtt elismerte: még a márciusban remélt 2,5 százalék közelében sem lesz a gazdasági növekedés. Pedig már az is jóval kevesebb volt, mint amennyivel a költségvetés elfogadásakor számoltak.
A nemzetgazdasági miniszter jól van, de pihenésre van szüksége.
A postásokat összefogó érdekvédelmi szervezet vezetője szerint az elbocsátások hátterében az állhat, hogy túl drágán foglalkoztatták a munkavállalókat, és nem volt elég hatékony a cég.
Idén legjobb esetben 0,8 százalékponttal mérséklik az inflációt a kormányzati árkorlátozások, de minél többet hosszabbítgat a kormány, a hatás annál csekélyebb lehet. Cserébe a korlátozások kivezetése után magasabb lesz a pénzromlás. És hiába várt árversenyt Nagy Márton, a drogériákra kiszabott korlátozás hidegen hagyta a háztartási cikkeket is árusító egyéb üzleteket.
Akár nyáron, akár télen fogadják el a költségvetést, az abban leírt számokat szinte heti rendszerességgel írják át, és a fontos gazdasági előrejelzéseket is csak néha-néha sikerül eltalálni. Már most, az év felénél látszik, hogy így lesz ez 2025-ben is. Ez alapján érdemes értelmezni Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ígéretét, hogy jövőre most már tényleg jobb lesz.
Terven felül négymilliárd dollár értékben bocsátott ki devizakötvényt az ÁKK, holott a költségvetés kamatterhei enélkül is messze a legnagyobbak az EU-ban, különös súllyal nehezedve a gazdaságra.
Kinek van igaza a Budapest és a kormány közötti pénzügyi vitában?
Nagy Márton Kínába utazott, hogy intézkedjen.
A nemzetgazdasági miniszter Kínában tárgyalt, egyetértési megállapodást és szándéknyilatkozatot írt alá, a pekingi pénzügyminisztériumban elmondta, hogyan lett pénzügyminiszter is.
A nemzetgazdasági minisztérium szerint a szolidaritási adót be kell fizetnie a fővárosnak, és amúgy is téves volt a bíróság döntése a fővárosnak kedvező azonnali jogvédelemről.
Orbán Viktorhoz hasonlóan Nagy Márton is három következtetést vont le Irán lebombázása után – igaz, nem egészen ugyanazokat, mint a miniszterelnök.
Karácsony Gergely viszont úgy látja, ahogyan Rákosrendezővel, úgy az azonnali jogvédelemmel kapcsolatban sincs igaza a miniszternek.
A patikák nem kötelesek érvényesíteni áraikban a gyógyszergyártók és -kereskedők által vállalt árcsökkentést. A patikák számára külön nehézség, hogy éppen a szóban forgó termékeken képesek behozni a vényköteles (hatósági áras) termékeken elszenvedni kényszerült veszteségeket.
A cég szerint komoly kihívások elé állítja őket az árréstop.
A kormány az idei költségvetési hiányt is elengedi. A bejelentéssel csak addig vártak, amíg lement a nagy nemzetközi hitelminősítők tavaszi értékelési köre, és amíg kiderült, hogy Brüsszel felfüggeszti a túlzottdeficit-eljárást. Az államadósság-kezelő ezermilliárd forinttal növeli a devizatartozást – ha már az infláció miatt úgysem lehet engedni a forint leértékelődését.
Kikukázta az európai autómárkák némelyikét a nemzetgazdasági miniszter, aki túlzottnak tartja a magyar ipar függőségét a német piactól. Kitart viszont – legalábbis a választásokig – a két számjegyű béremelések, az ár- és árrésstopok mellett, kerül, amibe kerül. Nagy Mártont azért komoly jóstehetségnek nem érdemes tartani, az elmúlt években elhangzott prognózisait rendre felülírta az élet.
Itt van azon gyógyszerek listája, amelyek árát, ha minden igaz, a tavaly december végi árszinten.„önként” befagyasztanák a gyógyszerpiaci szereplők
A kialakult üzengetés ellenére az NGM nem tervez változtatni az iparűzési adónak a parlament előtt lévő módosításán – erősítették meg lapunknak a tárca illetékesei.